Fajháborúk kora
Regények és novelláskötetek
- Az emléktolvaj (Fajháborúk kora I.)
- Vérkufárok (Fajháborúk kora II.)
- Az emberi tényező (Fajháborúk kora III.)
- Ahogy a szálak összeérnek (Novelláskötet)
- Fátyolszakadás (Fantasy antológia)
A Fajháborúk kora világa
A Fajháborúk kora fantasy regény és novella folyam, mely egy alternatív Földön játszódik, annak múltjában, jelenében és jövőjében. Ezen az alternatív Földön mindig is létezett a mágia, és léteztek olyan emberek, akik kitanulták minden fortélyát. Ők aztán tudásvágyból, vagy saját hatalmi törekvéseik érdekében módosították az emberi fajt, új, úgymond természetfeletti fajokat hozva létre. Ők aztán rendre elkövették azt a hibát, amit más tudósok is: olyasmit alkottak, ami túlnőtt rajtuk. A megalkotott új fajok kiszabadultak az ellenőrzésük alól, és többé-kevésbé elszaporodtak a Földön. Mivel az emberiség alaptermészete, hogy fél a szokatlantól és rendhagyótól, az új fajok elrejtőztek az emberek szeme elől, titkokban beolvadtak a közösségekbe. Ez így többé-kevésbé működött a XXI. század elejéig, amikor is a technika fejlődése előre vetítette, hogy a Fátyol (így hívták azt a szabályrendszert és “megtévesztés halmazt”, mely elrejtette a természetfeletti fajokat a beavatatlan szemek elől) hamarosan már nem lesz fenntartható. Ekkor a természetfeletti fajok – a történelem során először – összefogtak, és közösen megdöntötték az emberek uralmát a Földön, felosztva a Földet több önálló, faji alapon rendeződő birodalomra. Ezen esemény neve lett a Fátyolszakadás, és 2036-ban következett be. Azonban az összefogás nem tartott sokáig, a fajok hiába rendelkeztek már saját földterülettel, melyen korlátlanul uralkodhattak, mégis elharapózott a gyűlölet és ellenségeskedés. Az Első Fajháború 2067-ben tört ki, és ezzel új korszak vette kezdetét a Földön, a Fajháborúk kora. A regények idősorban 2114-től indulva követik az eseményeket, mert bár ekkor éppen béke honolt, mégis ez az az év, amikor az új kor egyik legjelentősebb eseménysorozata kezdetét vette. A novellák a regények szereplőinek előéletét derítik fel. Bőven van mibe elmerülni, hiszen a főhősök közül jó páran több száz évesek, és éppen elég kalandban volt részük életük során.
Domokos Anna: Az emléktolvaj (ifjúsági regény) - Fajháborúk kora I.
Státusz: megjelent
(Korábbi megjelenés: Publió Kiadó, 2015)
A 2114-es év nyara másképp alakul Amelie Rose Anderson számára, mint ahogy tervezte. Amy mágusnövendék, a Római Egyetem Természetfeletti Tudományok Karának hallgatója, aki a tanévzáró után — hogy megspórolja az utazás költségeit — tündérösvényen próbál hazajutni Kolozsvárra. Sajnos az utazás balul sül el, és ő egy vámpírúr birtokára kerül, mint illegális határátlépő. Noha nem saját hibájából tévedt el, a következményeket mégis neki magának kell viselnie. A lány először még az életétől is elbúcsúzik, de szerencséje és rátermettsége a halál torka helyett csodás kalandok felé sodorja, melyek során ő és társai az egész ismert világot fenekestül felforgatják. Képesek-e ádáz ellenségek, félretéve a gyűlöletet összefogni egy közös cél érdekében? Briliáns logika, tiszta lélek és az igazságba vetett hit elég-e, hogy legyőzzék a gonoszt, ki évtizedeken keresztül átverte a fél világot? Végül pedig, ha mindez sikerül esetleg, mégis hogyan tovább? Hogy kerül a képbe a kódex, a legyező, a kis fakereszt és az ezüstgyűrű? Ki kinek az emlékeit lopja el? Mindez kiderül a könyvből.
Domokos Anna: Vérkufárok (ifjúsági regény) - Fajháborúk kora II.
Státusz: megjelent
Amy és barátai története folytatódik, az első regény vége és a második kezdete között alig pár óra telik el. Bár a csapat kitűnően helytállt eddig, a megoldások, melyeket találtak új kérdéseket vetnek fel, és új kihívásokat támasztanak. Eredményeik felkeltik sokak érdeklődését, és ez az érdeklődés nem mindig pozitív. Mivel elbújni, visszafordulni az úton nem akarnak, kénytelenek következetesen végigvinni elképzeléseiket, és a világ újra fordul egyet. A fokozott érdeklődés a csapat tevékenysége iránt azt is előrevetíti, hogy a második kötetben új szereplők is belépnek a történetbe: szövetségesek és ellenlábasok keverik meg még jobban a szálakat. A hat birodalom eddig fennálló hatalmi egyensúlya is felborul, közeleg egy újabb fajháború.
Domokos Anna: Az emberi tényező (ifjúsági regény) - Fajháborúk kora III.
Státusz: megjelent
A harmadik részben Amy és barátai, pontosabban a Vámpír Birodalom, kénytelenek szembenézni az MI fenyegetésével. Eleinte úgy tűnik ez egy megoldhatatlan probléma. A segítség váratlan helyről érkezik. A születő megoldás viszont újabb problémákat vet fel. Amy az eddigi tapasztalatai hatására elkezd nagyban gondolkodni. Hogy mennyire nagyban, az eleinte senkinek nem árulja el. A fiatal mágus egyre több titkot hordoz, és hogy ezek biztonságban legyenek, újra rejtőzni kényszerül. Új rejtekhelyén pedig új barátok is várnak rá. Hogy ők segítenek-e a világ felforgatásában? Természetesen, hiszen világ életükben ezzel voltak elfoglalva.
Domokos Anna: Ahogy a szálak összeérnek (novelláskötet)
Státusz: Megjelent (Domokos Anna magánkiadás, 2020)
Ez az előzményeket tartalmazó novelláskötet sorozat első darabja. A regényfolyam szereplői tűnnek fel itt is, és pár olyan lény, akik ugyan a regényekben már nem szerepelnek (esetleg akkor már életben sincsenek), de mégis fontos szerepük volt valamikor a történelem során. A novellák a főszereplők életének egy-egy sorsfordító pillanatát dolgozzák fel. Ezek azok a hatások, melyek formálták, őket, jellemüket, képességeiket, világlátásukat.
A novellák időrendi sorrendben követik egymást egészen a kora középkortól a 2114-es év elejéig, amikortól aztán már a regények veszik át fonalat. A szereplőkkel és a novellák rövid tartalmával az Arcadia Minor oldalon ismerkedhetsz meg.Amennyiben tetszenek a műveim, a PayPal-on keresztül támogathatod a munkámat.
Fátyolszakadás (fantasy antológia)
Státusz: megjelent A Fátyolszakadás egy közösségi írás projekt. Több kezdő és kevésbé kezdő író egyetlen világon (Fajháborúk kora) alkotott novellákat, egységes világleírás alapján. A projekt sorsa eléggé héányatott lett, mivel az az írói közösség, melyben a munka 2020. decemberében elkezdődött, 2021. júniusában szétesett. Ekkor egy pár napig úgy tűnt az egész kezdeményezés megy a levesbe, de mivel több író is megkeresett, hogy velem, a csoport nélkül is szeretné folytatni a munkát, így végül ezen az úton indultunk el. Majdnem mindenki csatlakozott, és új alkotók is megjelentek. Végül a kötet 29 novellát tartalmaz 29 írótól.
Bővebben az írókról és a közreműködő csapat tagjairól itt olvashatsz.